×

Betűméret növelése

Szürke árnyalat

Éles kontraszt

Olvasható betűtípus

Tájékozódtak a jó kedvért és a közösségért

Felcsút-Május 21-én került megrendezésre a felcsúti utcákon, határban és célként a Felcsúti- tónál zajló családi tájékozódási akadályverseny. A program létrejöttét a Vértes Többcélú Önkormányzati Társulása elkülönített alap terhére kiírt pályázaton elnyert keret és a Felcsút Község Önkormányzata támogatta. Versenyzők a helyi indulók mellett Bicskéről, Szárról és Csabdiról is érkeztek A jó hangulatú megnyitó a felcsúti mazsorettes lányok fellépésével kezdődött, majd a versenyzők meghallgatták dr. Petrin Lászó jegyző úr beszédét a sport jelentőségéről. A 22 csapat térkép segítségével tájékozódott, 6 ellenőrzési ponton (állomáson) különböző tudásszint fejlesztő és játékos ügyességi feladatokat oldottak meg hangulatos környezetben és ehhez jöttek hozzá a gyorsaságért kapott pontszámok, így a végeredmény a három korcsoportban a következő képen alakult: Családoknál: I. helyezést ért el a Cseh Csapat II. A „Mini Galopp Csapat” III. A „Csipet Csapat Fiataloknál: I. Facebook Kockák Csapata II. Imot Apja Csapat III. DBAMV Csapat Általános Iskolás Felsősöknél: I. Csak Csajok Csapat II. Nevem Senki Csapat III. „Találd Ki” Csapat Külön díjban részesült Fodor Tamás és kedves neje-akik a verseny legidősebb versenyzői voltak, Mészáros Lőrinc önkormányzati képviselő felajánlását kapták jutalmul kitartásukért. A résztvevők jó hangulatba elfogyasztották a finom babgulyást és piknikeltek a tóparton. A rendezvény célja családi sportrendezvény megvalósítása kistérségi összefogással, együttműködéssel. Közösségek, családok kimozdítása, szabadidő hasznos eltöltése, kohézió erősítése a falvak között lakosaikon keresztül. A közös sport jelentősége: mozgás testre és lélekre ható öröme, belekóstolni egyes mozgásformák lényegébe, térképhasználat gyakorlati megismerése, a lakosság egészségvédelmére szoktatása testmozgással. A rendezők a nagyszámú érdeklődésre tekintettel és a jól sikerült sporteseményre felbuzdulva hagyományt szeretnének teremteni a tavaszi tájékozódási versenyből. [gallery] Szecsődi Zsoltné