Kokas Ignác Felcsúti Képtár
Megnyílt a Kokas Ignác életművét bemutató Felcsúti Képtár
Szeptember 29-én nyitotta meg kapuit a Felcsúti Képtár, amely a Váli-völgyben született, ott felnövő Kokas Ignác, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja hagyatékának jelentős részét mutatja be. A Kossuth-díjas Kokas Ignác festőművész képeinek önálló emlékházat építettek, s a hagyaték legszebb darabjait bocsátották közszemlére a gyönyörű parasztházban. A 2009-ben elhunyt és Válon eltemetett alkotót a kortárs magyar festészet egyik legnagyobbikaként tartja számon a honi művészettörténet. Művei a nemzeti képtárban, hazai és külföldi közgyűjteményekben, emlékkiállítások során, valamint a legrangosabb magángyűjteményekben őrzik azt a minőségében rendkívüli, formavilágában hasonlíthatatlan, egyéniségben egyszervolt festői értéket, amelyet Kokas Ignác teremtett meg a modern magyar piktúra történetében.
A képtárba belépőt Kokas Ignác festőállványa és képe fogadja. 1967-es önarcképén még a figurális stílus látható, ám később áttért a nonfiguratív kifejezésmódra. Nagy méretű, az álomszerű víziókat különleges szín- és formai hatásokkal komponáló képei egyéni látás- és kifejezésmódot tükröznek. A Vál melletti Ginzapuszta több képének témájául szolgált, amint az a címekből kiolvasható. Vágta, Télután, A lélek kapuja stb., valamint a különleges kerek kép, a Hajnalodik című a fényes napfelkelte érzetét kelti a művészetének megfejtésére vállalkozó nézelődőben. Kokas Ignác hagyatékának egy részét a Felcsút Utánpótlás Nevelésért Alapítvány vásárolta meg, hogy méltó körülmények között tekinthesse meg a közönség a Váli-völgy jeles alkotójának műveit.
A képtár látogatására az alábbi elérhetőségeken kérhet időpontot:
Balogh Bence: 06-20/352-2635
Harangozó Lászlóné: 06-70/450-8702
Hantosné Amler Ágnes: 06-70/450-8708
KOKAS IGNÁC ÉLETPÁLYÁJA
Kokas Ignác (Vál, 1926. március 4. – Vál, 2009. november 11.) Kossuth-díjas magyar festő. A gesztusfestészet kiváló hazai képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia tagja 1992-től haláláig.
Gyermekéveit szülőföldjén, a Váli-völgy közepén, Fejér megyében töltötte. Talán innen származik különös természetszeretete, tiszteli a földet, a vizet, a fákat, a madarakat, az elhagyott épületeket és kőbányákat, szereti a napot, benne a természet erejét, tisztelettel tekint a küzdőkre, az életért harcolókra, a győzelemért megszenvedőkre.
Édesapja asztalosmester volt. Kokas Ignác is asztalosnak tanult, de már kiskorától érdekelte a festés és a rajzolás. Magánúton elvégezte a 4 polgárit és 1947-ben bekerült a budapesti Dési Huber Népi Kollégiumba. Itt jó barátja lett Nagy Lászlónak, aki ebben az időben szintén a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Korábbi rajztanára tanácsára minden előképzettség nélkül a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett és fel is vették.
1952-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. A főiskolán a konstruktivista Kmetty János és a posztnagybányai Bernáth Aurél voltak a mesterei. Kmettytől a geometriai formák tiszteletét, Bernáth Auréltól a szabadban festés szeretetét tanulta meg. Hamar nemet mondott azonban a „kockarajznak”, inkább amolyan „rongyos” festő lett, a hangulatok és színek megörökítője ég és föld között, ami azt jelenti, hogy festői foltokból építkezik, műveit nem konstruktivista szabályszerűség határozza meg.
Diplomamunkája 1952-ben Az asztalos című kép volt, amelyet édesapjáról mintázott. A kép nagy sikert aratott, megvásárolta a Magyar Nemzeti Galéria. Sokat festett a szabadban, a festést mindig élvezte, akvarelleket is készített. Nagy kihívást jelentett számára, hogy murális feladatokat kapott megbízásból, így készültek el az oroszlányi és a székesfehérvári sgraffitók. A győri murális megbízatást végül visszaadta, maradt „rongyos” festő. A test-lélek-környezet harmóniájának megformálására erősen vágyódott, e tekintetben Csontváry Kosztka Tivadar festészete volt rá a legnagyobb hatással.
Az 1960-as évek közepén kezdte festeni ún. zöld képeit. E „zöld korszaka” három évig tartott, majd 1969-től minden évben néhány hónapot Ginza-pusztán töltött (elhagyatott uradalom volt Alcsút mellett) és ekkor kezdődött el a „Ginza korszaka”. Itt festette teljesen egyéni stílusú képeit az alakos és a non-figuratív ábrázolás határán, kiváló kompozícióteremtő képességgel és erőteljes kolorittal, egyetemes emberi mondanivalókkal.
1973-1983-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított, számos jeles tanítványa volt, köztük El Kazovszkij, Fehér László, Lábass Endre.
Vál díszpolgára volt. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, majd 2009. november 11-én reggel halt meg Válon, 84 évesen.
